Unod a katalógusbeküldés tortúráját? A SEOmarketing.ro linképítő csapata ebben is segíthet: több, mint 600 domainből álló lista, szenvedélyes linképítők, egyedi szövegek. Nemcsak katalóguslinkeket, de erős és releváns linkeket is szerezhetünk.
Baba és gyermek fotózás:
Az idősebb gyermekeket a stúdiómban és ha van rá idő, esetleg külső helyszínen is fotózhatom. Szükség lehet a gyermek kedvenc ruhadarabjaira és akár a kedvenc játékaira, melyeket szívesen látnának viszont a fotókon. Nekem is sok kellékem van, melyekkel el tudom érni, hogy a gyermekek jól érezzék magukat a fotózás alatt. Mindig van rá idő, hogy egyenek-igyanak, pihenjenek, órához nem szoktam kötni a fotózást. Általában két-két és fél óra alatt, több háttérrel és sok-sok kellékkel, elkészül egy szép sorozat.
Újszülött fotózás:
Az első napok teszik legjobban próbára az újdonsült szülőket, így sok esetben egyszer csak arra leszünk figyelmesek, hogy már mosolyog a baba, tartja magát, követ minket a szemével, és huss, egyik pillanatról a másikra lett az újszülöttből pici baba. Azonban pár néhány napos korban készült csodálatos fotó megörökítheti ezeket az első gyönyörű pillanatokat.
Soha nem volt még ilyen egyszerű a fotókönyv szerkesztő program használata. A CEWE FOTÓKÖNYV szerkesztő program segítségével néhány perc alatt saját esküvői, utazási, baba fotókönyvét elkészítheti. Nem lesz szüksége profi fotósra, csak egy átlagos teljesítményű számítógépre (Win, Mac, Linux). Bízza saját fantáziájára fotókönyve sorsát.
Ideális ajándék minden alkalomra.
Örök élmények megörökítése: babafotó, családi fotó képzett fényképésszel a Bell Stúdiónál. A megrendelő két albumtípus közül rendelhet a kész babafotók ízléses tárolásához: családi és babaalbum. mindkét típus egyedileg készül, lemosható fotópapírral, szatén, textil vagy bőr borítással. A kész családi fotó remek meglepetés lehet születésnapra, keresztelőre. A fotóstúdió honlapján megtalálható a blogon korábbi fotózásokból találunk képeket.
Katona Tamás célja, hogy elmesélje az esküvőtök történetét, a kifinomult, művészi esküvői fotókon keresztül. Esküvői fotósként örömét leli abban, hogy a világ különböző pontjaira utazzon, bárhová, ahol a klienseinek szüksége van a szolgáltatásira. Szerinted mi az élet?
Szerintünk nem más, mint megszámlálhatatlan pillanatképek sokasága. Pillanatképeké, amelyeket látunk, szemünkkel érzékelünk, ám legnagyobb részük hiányzik agyunk képzeletbeli fényképalbumából.
Bár „csodás találmány” az emberi elme, arra azonban mégsem alkalmas, hogy minden egyes képet elraktározzon.
Nagy Dávid vagyok esküvői fotós. Üdvözöllek életed legszebb napjára készülve. Az esküvő egyedi, szépsége felbecsülhetetlen, emléke pedig felejthetetlenné válhat egy kreatív Esküvői Fotós segítségével. Ha bármiben tudok segíteni az esküvőd fotózásával kapcsolatban, lépj velem kapcsolatba, állok rendelkezésedre!
Az esküvő két ember életében az egyik legnagyobb esemény, megannyi érzelmekkel teli, gyönyörű pillanattal. Mindenki szeretné, ha ez a nap örökké tartana, én, mint esküvői fotós Debrecen területén, ezeket az örömteli perceket szeretném megőrizni Nektek fényképeimmel. Lépjünk túl a tradicionális kereteken, töltsük meg élettel a képeket, hogy minél több érzelem dús pillanat maradjon örök a számotokra. A fotózás több részre tagolható, beszélhetünk jegyes fotózásról, amikor is egy különleges helyen, civil ruhába készítünk néhány szuper kép. A szertartás előtt zajlik a kreatív fotózás egy kiválasztott helyszínen. Ezek a képek a boldogságra, az egymás iránti érzelmekre van kiélezve. A szertartás, vacsora és éjféli fotózás során a lakodalom legnépszerűbb részeit örökítjük meg. A hagyományos fotózás mellett egy újdonságnak számító, úgynevezett TTD fotózásra is lehetőség van, amely során a menyasszonyi ruha tönkretétele közben készülnek vicces, maradandó élményt nyújtó képek.
Az kevés, ha a fotós jól beállított képeket készít, miközben lecsúszik esetleg olyan spontán pillanatokról az esküvő alatt, ami igazán fontos. Minden esküvői fénykép megörökít egy érzelmi állapotot, benne pedig tükröződik az adott pillanat hangulata. Weboldalamon fotókat, Fine Art albumokat és zenés klipeket nézegethet. Örömmel fotózom ugyanis esküvőket, gyerekeket, családi és céges rendezvényeket. Ha tetszik, amit lát, az “Árajánlat” menüpontban árajánlatot is kérhet. A “Hasznos” menüpontban pedig esküvőszervezéssel kapcsolatos szokásokról és hasznos tanácsokról olvashat.
Amikor meg akarjuk lepni szeretteinket nem árt szem előtt tartani hogy a személyes ajándék sokkal nagyobb örömöt tud okozni mint egy sablonos elektronikai termék. Ha igazán egyedi meglepetést szeretne akkor látogasson el fotoremix oldalunkra és merítsen ötletet referenciamunkáink közül, biztos lehet benne hogy a végeredmény igazán egyedi lesz és a hatás nem marad el.
A minőségi fotó oktatás iránt mostanában egyre nagyobb az érdeklődés. Hiszen az amatőr felvételkészítés és a profi fotózás között óriási szakadék húzódik és ezt csak azok tudják igazán felmérni, akik valaha is belekóstoltak a művészi fotózás rejtelmeibe. Weboldalunkon több infót is talál arról, hogy hogyan jelentkezhet egy ilyen fotó tanfolyamra!
Gyors, minőségi minden igényt kimerítő online analóg és digitális fotókidolgozás. Adja le rendelését a hét bármely napján, 2 munkanapon belül házhoz szállítjuk a kidolgozott fotókat, képeket. 9×12-es mérettől a poszter méretekig végezzük digitális és analóg képeinek előhívását. Fotókidolgozás prémium és normál papírra egyaránt.
Debrecen területén foglalkozom portfólió készítéssel, családi, portré és gyermek fotózással. Legyen szó kültéri vagy műtermi fotózásról, színes vagy fekete-fehér fényképekről, megtöltjük élettel és érzelmekkel. Portfólió készítés során, olyan képsorozatot készítünk, ami megmutatja valódi énedet, minden arcodat, hogy képeidnek igazán hasznát tudd venni a modell szakmában. A fényképek készítésekor nagy hangsúlyt fektetek a kreativitásra, változatosságra, legyen szó portfólióról vagy akár családi portréról. Honlapomon a fotózási árak mellet, hasznos információkat találhatsz a modellkedésről is. Törjük meg az egyhangúságot, vessünk véget az unalmas, sablonos képeknek. Neked egyedi fotókra van szükséget, én kihozom belőled a legtöbbet! Profi felszereléssel és modern szemlélettel várok minden kedves érdeklődőt.
Gyakorló apukaként tudom milyen viszontlátni fiamat, tökéletes gyerekfotókon, felemelő érzés. Munka közben, gyermekem nem csak a lelkemben és szívemben van velem. Gyakran pillantok fiam babafotóira, gyerekfotóira, melyet irodám asztalán tartok. Így „jelenléte”, a gyerekfotó erejétől fogva, még erősebb. Persze a nagyszülők is a legfontosabb helyen őrzik unokájuk babafotóit, gyerekfotóit. Nekünk szülőknek, másképp csillog gyermekünk szeme. A műteremben, készült gyerekfotókon és babafotókon felfedjük a titkot. Úgy láthatja porontyait, gyerekfotóinkon, babafotóinkon, mint még soha addig. Az elkészült gyerekfotók, babafotók élessége, felbontása mindenkit meghökkent és ámulatba ejt. Sokan évente, vagy akár 2- 3 havonta, újra és újra eljönnek, újabb gyerekfotókat, babafotókat, friss fotósorozatokat készíttetni. Stúdiónk Budapesten a XI. kerületben, a Móricz Zsigmond körtér mellett található.
http://www.gyerekfoto-babafoto.hu
Ingatlan fotózással foglalkozom, Bányai Viktor vagyok és néhány szóval bemutatnám a SÍK-PANORÁMA fotózás előnyeit. Ezt a fotózási technikát alkalmazom az ingatlanok belső terének a bemutatására is. Mivel az átlagos látószögű objektívek korlátot szabnak a terek átfogását illetően, ezért SÍK-PANORÁMA felvételeket készítek. Vannak még megfelelő lehetőségek, mint a nagylátószögű objektív alkalmazása, vagy a gömb-panoráma felvétel. Én mégis a fenti technológia mellett döntöttem, mert a költségek így igen minimálisak, tehát a megrendelő pénztárcáját is kíméli. A következő felsorolásban a teljesség igénye nélkül ismertetem, hogy hol alkalmazható ez a fotózási technika: épületek külső és belső terének fényképezése. Lakás, iroda, műhely és egyéb munkahelyek fotózása hirdetésekhez, weboldalakhoz. Ezzel a fotózási módszerrel többet mutathat a kíváncsi vevők számára, nagyobb részlete lesz látható a helyiségeknek, ezáltal megkönnyítheti az ingatlanok eladhatóságát.
Igényes és egyedi fényképek a kismamáról, a babáról és az egész családról! Szeretnéd megörökíteni családod legszebb pillanatait? A nagy pocakot, a piciny lábakat, az első nevetést? Hívj bizalommal!
Profi felszerelésem és fotós képzettségem mellett anyai ismereteim is segítenek a szebbnél szebb fotók elkészítésében. Pihe-puha kellékeimmel és ötleteimmel mindig azon vagyok, hogy egyedi és különleges képek készüljenek a babákról.
Látogass el oldalamra, ahol megtekintheted elkészült képeimet és tippeket olvashatsz a babafotózásról és a kismama fotózásról.
Kismama fotózás, családi fotózás baba- és gyermekfotózás – www.elkapottpillanatok.hu
Különböző letölthető háttérképek egész tömkelegét válogattuk össze neked! Mi több, ingyen le is töltheted! A nap 24 órájában, nonstop állunk a rendelkezésedre a legjobb letölthető háttérképekkel, amiket a weben csak találhatsz! Választhatsz tematikus kategóriák szerint, de szín és méret szerint is! Sőt, a részletes keresőt beállítva még egyszerűbben megtalálod a neked való háttereket! Ne habozz, látogass el oldalunkra!
PORTRÉFOTÓ rólad, kedvesednek, szeretteidnek, önmagadnak.
MIÉRT?
Mert jó lenne szeretteidet meglepni igényes fotókkal,
mert a gyerekekről nincsenek jó fotók,
mert kedvesednek szeretnél egy naptárt adni saját képeiddel,
mert a családról soha nem készül együtt fénykép,
mert szeretnéd megmutatni gyermekeidnek, milyen voltál fiatalon,
mert az idén vagy 18, 20, 30, 40, 50 éves,
mert szeretnéd kipróbálni, milyen érzés modellnek lenni,
mert társat keresel, és a bemutatkozó e-mail mellé fontos néhány
jó fotót csatolni…, még számtalan indoka van!
Vámosi-Nagy Gergely (sajtfoto) 1998 óta fotóz, objektívén keresztül mi is másképp láthatjuk a világot. Egyedi hangulatú fotókat készít, melyek születhetnek rendezvényen, kiállításon, versenyen – vagy épp a boldogító igen kimondása közben. Egy a cél: látni és láttatni. Rengeteg versenyen és eseményen örökítette meg a legemlékezetesebb pillanatokat, nem figyelmen kívül hagyva a kulisszák mögött lévő legapróbb részleteket is megmutatva a világnak.
A ballagás és az érettségi rengeteg kiadással jár. Ennek egyikjelentős összege az osztálytabló készítése. Tablókészítés szolgáltatásunkkal, ezt a terhet, szeretnénk átláthatóbbá és elviselhetőbbé tenni. Ajánlatunkat különféle csomagokba illesztettük. Csomagjaink között biztosan akad olyan, melyet az egész osztály kedvezőnek ítél. Ráadásul az pénztárcátokat is megpróbáljuk kímélni. A tablókészítés során,- ha igényled, profi sminkessel megszépítünk. Elkészítjük a profi tablóképeket, majd ezeket retusáljuk.
Minden kapcsolat indulásánál legfontosabb az első benyomás, ami a társkereső irodáknál, a társkereső portáloknál a fotó. Ha Ön is szeretne olyan fotókat , amelyek kiemelik személyiségének előnyös tulajdonságait, amelyek az első pillantásra a lehető legvonzóbbá teszik Önt, nézze meg a részleteket a weblapomon!
Az étel fotózás a fényképészet egyik legkülönlegesebb műfaja, amelynek során olyan étel fotók elkészítése a cél, amely az érzékszerveket megmozgató módon képes átadni a fotózott ételkülönlegességek ízeit, zamatát és illatát. Ennek hatásos megvalósítása nagy szakértelmet és gyakorlatot igényel, hiszen egy szemmel láthatatlan dolgot kell a színek és beállításokra hagyatkozva érzékelhetővé tenni. Mind erre csupán percei vannak a gasztrofotósnak, mivel egy frissen elkészült étel csak rövid ideig őrzi meg a tálalás után igazi, étvágygerjesztő állapotát. A professzionális stúdiótechnikának köszönhetően olyan étel fotók születhetnek, amellyel hatásosan reklámozható az étterem. Igazán étvágygerjesztő képekkel akár az étlap is feldobható, ami ezáltal segít megismertetni a meglévő és leendő vendégek számára a színes választékot.
Új SEO fórum: mox.hu ☑. Itt választ kapsz a kérdéseidre, tanulhatsz, üzletelhetsz és kapcsolatokat építhetsz…
A keresőoptimalizálásnak csupán egy apró részlete az, ha linkeket küldesz be különböző katalógusokba. Szeretnél SEO-t tanulni a szakma mestereitől? Interaktív képzéseket indítunk, ahol online beszélgetés közben, legalább három profi SEOs irányításával elsajátíthatod a szakma mesterfogásait. A SEO training valójában egy befektetés a weblapjaid jövőjébe. Mi megtanítjuk hogyan felejtsd el az ebookokat és az unalomig ismételt SEO közhelyeket.
A CTDD a SEOmarketing csapat ingyenes katalógusa szövegkörnyezetes, kulcsszavas linkekkel. Még viszontlinket sem kell elhelyzned az oldaladon, kivéve, ha linkkönyvtárat küldesz be.
A CTDD-t a MAhonlap Rails programozói készítették, a Ruby on Rails 3 frameworkot és a RedCloth gemet használva, SQLite adatbázissal. Amennyiben hibát találsz, vagy kérdésed van kérlek írj nekünk: Köszönjük.